reklama

Gondolatok a választásokról

TISZTELT  BARÁTAIM!  TISZTELT FEKETENYÉKIEK! Néhány nap választ el bennünket a választások napjától, amikor négy évre eldöntjük, milyen irányt is vesz falunk.

Písmo: A- | A+
Diskusia  (0)

Vajon hogyan tovább ebből a helyzetből, amiben most vagyunk? Maradni a régi kerékvágásban, vagy egy teljesen új gondolkodásmód szerint lépni? Feketenyéknek szüksége van az újjáépülésre, a szépítésre. A faluvezetésben nélkülözhetetlenek az olyan emberek, akik építeni akarnak és tudnak, akik szeretik a falujukat, ismerik problémáit, itt éltek eddig is, és tudják ezeket a problémákat megfelelően kezelni. Azt szeretném, hogy jól érezzék magukat Feketenyéken, és büszkék lehessenek falujukra.

Azt mondják, a kimondott szónak ereje van. Éppen ezért nem árt, ha kimondjuk és a nevén nevezzük a dolgokat. Távol áll tőlem, hogy a saját akaratom ráerőltessem az emberekre, így fontosnak tartom, hogy az itt élő emberek elmondják véleményüket (pl. a falugyűléseken), hogy milyen faluban akarnak élni. Hiszen mi mindannyian - az egész falu közössége - formáljuk mindazt, ami bennünket körülvesz. Mi mind győztesek leszünk, ha közös céljainkért egy irányban tudunk továbbhaladni. Akkor bátran várhatjuk a jövőt, mert akkor mi magunk alakítjuk azt. Válasszunk felelősségteljesen SZOMBATON, november 27-én. Legyen ez a nap a bölcsesség ünnepe.

SkryťVypnúť reklamu
Článok pokračuje pod video reklamou

Jöjjenek el szavazni családjukkal, barátaikkal.

Tisztelettel Szalonnás Károly, független polgármesterjelölt

Karol Szalonnás

Karol Szalonnás

Bloger 
  • Počet článkov:  5
  •  | 
  • Páči sa:  0x

Az életem olyan részéhez értem, mikor úgy gondolom, hogy tudnák segíteni környezetemen tehát közvetlen szülőfalumon és ennek a célnak szeretném szentelni az elkövetkező időszakot, amennyiben erre lehetőséget és felhatalmazást kapok. Zoznam autorových rubrík:  üdvözlésSúkromnéNezaradené

Prémioví blogeri

Monika Nagyova

Monika Nagyova

296 článkov
Pavol Koprda

Pavol Koprda

10 článkov
Adam Valček

Adam Valček

14 článkov
Juraj Hipš

Juraj Hipš

12 článkov
Lucia Šicková

Lucia Šicková

4 články
Martina Hilbertová

Martina Hilbertová

49 článkov
reklama
reklama
SkryťZatvoriť reklamu